A korábban megnyitott Kakasszéki Vendégház mellett immár három vendégházunk is egész évben várja Vendégeit. A házak az egykori Vásárhely-Kutasipusztán, a mai Székkutas IV. körzetében, mely a Székkutas-Orosháza közötti 47-es főközlekedési úton érhetők el. A két ház a tó előtti utolsó utcában található, szinte közvetlen kapcsolatban a gyönyörű tóval, alig pár lépésnyire a Kakasszéki Gyógyintézettől és úgy 5 kilométerre a népszerű Gyopárosfürdőtől. Házaink 250 méteres körzeten belül 28 fő részére tudnak szállást nyújtani. Minden épületben felszerelt konyha, ingyenes Wifi áll a Vendégek rendelkezésére.
Kakasszéki Vendégház
A ház minden komforttal felszerelt, a környék gyöngyszeme, ahol nyugodt, ám egyben luxus körülmények között pihenhetnek a látogatók. Az épület külső megjelenése a tájba illeszkedik és idilli környezetben, távol a város zajától a vidéki élet nyugalmát biztosítja, garantálva ezzel a tökéletes kikapcsolódást. A ház napozóteraszáról remek kilátás nyílik, a környék madárvilágának megfigyelése feledhetetlen élményt nyújt. Az épület energiatakarékos és környezetbarát zöldház.
A vendégház 12 fő egyidejű tartózkodására 4 szobát kínál. 2 szobában franciaágy +1 különálló ágy és 2 szobában 3 különálló ágy várja a kedves vendégeket. Minden szobához külön fürdőszoba tartozik. A szobák saját gardrób-előtéren keresztül a központi térből közelíthetőek meg. Az épület hátsó udvar felőli végén szaunát és pihenőt alakítottak ki. Az épület akadálymentesített, egyik szobáját mozgássérültek számára szükséges felszereléssel alakították ki. Minden hálószoba saját légkondival van felszerelve. Ingyenes wifi szolgáltatás van a házban. A nappaliban tévé található. Az épület kizárólag nemdohányzó helyiségekből áll. A vendégház jól felszerelt konyhájában a vendégek rendelkezésre áll villanytűzhely, hűtő, mikró, kávéfőző, vízforraló és edények. Kerten belüli parkoló 2 autó részére, az utcán további ingyenes parkolási lehetőség.
Kiskakas Vendégház
A körülbelül 60 négyzetméteres Kiskakas Vendégház egyszerre 4 fő tartózkodásra alkalmas. Kettő egyforma hálószoba franciaággyal található az épületben. A konyhában hűtő, vízforraló mosógép, kávéfőző áll a vendégek rendelkezésére. Egy fürdőszoba illetve külön helységben WC van kialakítva. Kis terasz található a bejárati ajtó előtt. Ingyenes wifi szolgáltatás van a házban. Az épület kizárólag nemdohányzó helyiségekből áll. Parkolás a telken belül lehetséges.
Rózsa Vendégház
A vendégház egyszerre 8 fő tartózkodásra lett kialakítva, az épület kétemeletes. Az emeleti szobák saját fürdőszobával rendelkeznek, mindegyikében kettő egyszemélyes ágy található. A földszinten található további két hálószoba, az egyikben franciaágy, a másikban két egyszemélyes ágy található, közös fürdőszobával. A konyha tágas, főzőlappal, sütővel, vízforralóval, kávéfőzővel van felszerelve, melyben egy nagy étkezőasztal is helyet kapott. Az épületben mosási lehetőség is van. Fedett kerti kiülő alatt grillezésre is van lehetőség. A kertben 2 autó számára beállóhely van kialakítva, további autók ingyenesen parkolhatnak az utcán. A házban Ingyenes wifi szolgáltatás van.
Madaras Vendégház
A Madaras Vendégház egyszerre négy fő részére tud szállást biztosítani. A házban egyszemélyes ágyak vannak elhelyezve két szobában. A nagyobb hálószobában nappalisarok van kialakítva. A konyha sütővel, főzőlappal, vízforralóval, kávéfőzővel felszerelt. Egy fürdőszoba, külön helységben WC került kialakításra. A házban ingyenes Wifi szolgáltatás van. Parkolás a telken belül lehetséges. Az épület kizárólag nemdohányzó helyiségekből áll.